Loading...

Félidőben – augusztus közepéig tartanak a nyári zarándoktáborok

2020-07-16

Félidőben – augusztus közepéig tartanak a nyári zarándoktáborok

Egy hónapja, június 18-án indult útnak az első, diákokból és vezetőikből álló zarándokcsoport Tihanyból, Pannonhalmára. Az eltelt egy hónapban összesen 11 csapat járta végig a közel 120 kilométeres utat. A Szent Márton-hegy magaslatára felérve nem csak fizikai, de lelki utat is bejárva érkeznek célba a zarándokok. Az első visszajelzések alapján többen már a jövő évi visszatérést tervezik.

A csodálatos Balaton és a végtelen levendula mezők lenyűgöző látványa mellett a bencés atyák, valamint a szervezők gondoskodása, lelkes izgalma és szeretete fogadta az első zarándokcsoportot június 18-án, Tihanyban. A 18 fiatalból és három vezetőből álló csapat elsőként tette meg a Bakonybélen át Pannonhalmáig vezető közel 120 kilométert. A nagy út előtt ők is – mint minden utánuk jövő zarándokcsoport – egy kis ráhangolódással kezdte a programot. Ebben segítségükre volt Barkó Ágoston, bencés szerzetes, és maga az Isten alkotta természet minden tökéletességével és szépségével.

Az elmúlt egy hónapban összesen 11 zarándokcsapat, 156 fiatal és 25 vezető indult útnak, hogy 6 nap elteltével fizikailag elfáradva, de lelkileg feltöltődve érkezzen meg Pannonhalmára. A mintegy egy hetes program minden egyes pillanata, a közös és az egyedül töltött alkalmak, a gyaloglás, vagy éppen a csoportos imádság és éneklés nagy segítség, hogy a zarándok ne csak fizikai céljához, hanem Istenhez is közelebb kerüljön.

A zarándoktáborok szervezője a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája. A három vezetőből (a velük készült interjút itt olvashatjátok) és lelkes segítőikből álló csapat gondosan megtervezte a tábor minden egyes napját, végig járták az útvonalat, a csoportvezetőknek több napos felkészítést is tartottak és minden tábor alkalmával ott vannak egy-egy állomáson, hogy segítsék a zarándokcsapatokat. Sőt még egy új segítőtárssal is bővült menet közben a szervezői csapat. Csipke, a magyar vizsla is minden alkalommal nagy örömmel és lelkesedéssel szaladgálja körbe az új és újabb zarándokcsoportokat. Ő így fogadja a fiatalokat és vezetőiket.  És hogy mit is jelent részt venni a nyári zarándoktáborban, azt a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium csapatának vezetője mesélte el a vele készült interjúban.

Az idén először megszervezett Zarándoktábor programsorozat augusztus közepéig tart. Ígérjük beszámolunk majd arról is, hogy milyen tapasztalatokkal zártuk a nyarat. Addig is ne feledjétek, minden aktuális infót a Zarándoktábor programsorozatról megtaláltok facebook és instagram oldalunkon is!


Fotó: Piatrik István Pió OFM

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

 

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Fábián Attila

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó: Piatrik István Pió OFM

 

 

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Piatrik István Pió OFM

Fotó:Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia

Fotó: Gáll Zsófia