Loading...

Márianosztra - Szécsény - Mátraverebély-Szentkút

7 nap/6 éjszaka Közepes 110,3 km
350-496 m 18,5 - 25,4 km

Az útvonal a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilikától a Börzsöny és a Cserhát gyönyörű tájain át Nógrád, Horpács, Szügy és Szécsény érintésével vezet nemzeti kegyhelyünkig, Mátraverebély-Szentkútig. A zarándoktábor alatt Szent Ferenc lesz a zarándokok lelki útitársa. A zarándoktábor jelzett túra- ill zarándokútvonalakon halad, a csoportok várhatóan egy hét alatt 110,3 kilométert tesznek meg, Az út kihívását a középső három napi szakaszon található kevés árnyék jelenti, de helyette bőségesen kárpótol a végtelen napraforgómezők és a gyönyörű bözsönyi és cserháti táj látványa, a helyiek vendégszeretete! Tavaly ez az útvonalunk kapta a résztvevők értékelése alapján a legmagasabb átlageredményt. Itt is lesz csomagszállítás-mentes nap: Márianosztra és Nógrád között NEM LESZ CSOMAGSZÁLLÍTÁS!

A jelentkezés menete: 

Táboridőpontot a csoport vezetője a honlapon való regisztrációt követően 2024. január 15-én 20 órától foglalhat a még zöld táboridőpontokra kattintva, a megjelenő űrlap kitöltésével. Amennyiben a megfelelő időpontok már mind foglaltak (pirosak), kérjük, hogy a csoportvezető az alábbi gombra kattinva jelentkezzen a várólistára! 

JELENTKEZÉS VÁRÓLISTÁRA 2024

Idén is hirdetünk zarándoktáborokat olyan egyéni diák jelentkezők számára, akiknek iskolájában nem indul zarándoktáboros csoport. Ezekről az alábbi linkeken lehet tájékozódni: 
https://zarandoktabor.hu/egyeni-jelentkezes

Az útvonalról: 

 

Márianosztra és Mátraverebély-Szentkút között hosszú hagyománya van a közösségi ill. egyéni zarándoklatoknak. A útvonal részben a Mária úton halad, amerre az évről évre megszervezésre kerülő ferences zarándoklat résztvevői járták előttünk az utat, részben pedig a Gyöngyök útján, ahol szintén sok zarándok gyalogolt már Szentkút vagy Mariazell felé tartva. Az útvonal pálos és ferences érintettségű, hiszen a márianosztrai Magyarok Nagyasszonya-bazilikától és pálos rendháztól indul, majd a szécsényi ferences kolostor érintésével ér Mátraverebély-Szentkútra, a szintén ferencesek által fenntartott gyönyörű nemzeti kegyhelyünkre. 

 

Napi távok és szintek: 

1. nap: Márianosztra - igény szerint                                        

2. nap: Márianosztra-Nógrád 18,5 km +496 m/-484 m CSOMAGSZÁLLÍTÁS-MENTES NAP!

3. nap: Nógrád-Horpács 20,7 km +394 m/-446 m

4. nap: Horpács-Szügy 22,1 km +350 m/-366 m

5. nap: Szügy-Szécsény 23,6 km +436 m/-431 m

6. nap: Szécsény-Mátraverebély-Szentkút 25,4  km +481 m/-432 m

7. nap: Mátraverebély-Szentkút:  igény szerint                    

              ÖSSZ ÚTVONAL 110,3 km

 

Létszám: 

 

Ezen az útvonalon max. 25 főig kényelmesek a szállások. E létszám felett (max. 34 fő) is megoldható az elhelyezés, de néhány szálláson kényelmetlenül, alacsonyabb komfortfokozaton, esetleg sátor felállításával.   

 

 

Szállások

1. éjszaka - Márianosztra: volt iskola épületében nyílt új zarándokszállás;

2. éjszaka - Nógrád: Jó Pásztor apartmanház;

3. éjszaka - Horpács: Horpácsi Európa Pihenő Központ;

4. éjszaka - Szügy: Szent József zarándokszállás;

5. éjszaka - Szécsény: ferences kolostor;

6. éjszaka - Mátraverebély-Szentkút: zarándokszállás.


Heti program:

A ZARÁNDOKTÁBOR PROGRAMJA

Minden zarándoklat meghatározó programja maga az útonlét.  Ez részben abból adódik, hogy a napi távok hosszúak, s nemigen marad idő másra, másrészt abból, hogy a zarándoklat több mint túra vagy kirándulás, célja elsősorban nem a látnivalók felkeresése. A zarándok miközben fizikailag egy szent hely felé tart, belső utat jár be: élete elágazásait, kanyarjait, hegyeit, völgyeit, hosszú egyeneseit járja kicsiben. Úton van önmaga, mások és a Jóisten felé, keresi élete értelmét és célját. A lábával imádkozik, hol elcsendesedik, hol vidám dalra fakad, figyel és reflektál arra, amit a világban, a természetben és szívében tapasztal és érez. 

A zarándoktábor programja és napirendje elsősorban ezt a belső utazást, az önismeret, az istenkapcsolat és a közösség fejlődését, a testi-lelki felfrissülést, a Gondviselés által a szívünkbe épített belső iránytűnk leolvasását, azaz az életben való eligazodást, a helyes irány megtalálását kívánja segíteni. A zarándoklat minden napja egy-egy témához kapcsolódik, melynek feldolgozásához a csoport segítséget kap a zarándokfüzetben és a vezetők számára kidolgozott segédanyagban. Ezek kérdéseket, szentírási részleteket, imádságokat és énekeket, történeteket, verseket, gyakorlatokat és játékokat tartalmaznak.  A Márianosztra-Mátraverebély-Szentkút útvonal lelki ívét a napi témák mellett a zarándokút mentén található szent helyek és Szent Ferenc életének egy-egy állomása adja.   

A zarándoklat napi témái: 

1. MEGHÍVÁS
2. SZABADSÁG ÉS SZABADULÁS
3. TEREMTÉS, DICSÉRET ÉS HÁLA
4. KINCSEM ÉS KORDÁM
5. KÖZÖSSÉG - KINN A FARKAS, BENN A FARKAS
6. BÁTORSÁG
7. VESD AZ ÚRRA GONDODAT!

A zarándoktábor alatt Szent Ferenc válik a zarándokok útitársává, aki több ízben megtapasztalta a fogságot, s aki szabadságát abban találta meg, hogy Isten akaratát teljesítse. Himnuszával felnyitotta szemünket a teremtett világ szépségeire.  Felkötötte kordáját  és csomókkal emlékeztette magát értékes kincseinek megőrzésére. Testvéri közösségben élt azokkal, akik csatlakoztak hozzá. Megszelídítette a környezetét rettegésben tartó farkast. Istenbe vetett hite olyan erős volt, hogy a béke követeként szembe mert nézni az ellenséggel is, hirdette az evangéliumot és segítette az emberek kiengesztelődését egymással és Istennel.

Bár minden napnak van javasolt témája, ezeket rugalmasan kezeljük, hiszen tapasztalataink szerint az élet az elgondolásainkat gyakran felülírja. Minden nap tartogathat meglepetéseket, és minden csoport más és más. Annak örülnénk, ha minden csoport annyit és úgy tudna használni a felkínált témákból és segédanyagokból, ami a résztvevőket segíti abban, hogy belső utat járva, ugyanakkor örömmel, vidáman, felszabadultan és szívesen zarándokoljanak. 

A zarándoktábor visszatérő programelemei

A zarándoklat általunk javasolt, a héten többször vagy akár naponta visszatérő programelemei a következők: 

● Közös ébresztő – ráhangolódás a nap témájára.

● Reggeli ima – napi témához illő zsoltár közös elimádkozása 

● Rövid gondolatébresztő lelki impulzus, mely a nap közbeni megállóknál a nap témájához kapcsolódóan hangzik el. 

● Csendszakasz, mely segíti az elmélyülést, egy-egy kérdés személyes átgondolását

● Emmauszi beszélgetés, ahol a résztvevők ketten-hárman beszélgetnek út közben adott kérdések, szempontok alapján. 

● Kiscsoportos beszélgetés/megosztókör, mely segíti az önreflexiót, a gondolatok, tapasztalatok megfogalmazását, megosztását 

● Játék ill. gyakorlat a napi témához kapcsolódóan.

● Esti megosztókör (napi élmények alapján) és ima  

Ha lehetőség nyílik rá valamelyik településen, részt vehetünk liturgián. 
Felekezettől és csoporttól függően mondhatunk más közös imádságokat út közben (pl. zsolozsma, rózsafüzér, kereszthódolat a kereszteknél, Úr angyala, egyéb). 

 

 

 

Táborok
Információk
7 nap/6 éjszaka
Közepes
110,3 km
350-496 m
18,5 - 25,4 km